Lillusta

Sok nap telt el, mióta utoljára elmélkedtem az interneten. Talán egy hónap is lement. Igazából, most jöttem rá, hogy az ember tényleg nagyon gyorsan képes változni, illetve formálódni.
 A formálódni szebb szó rá, hiszen ugyan az vagyok, aki votlam, csak sokkal több. Tapasztalattal, élménnyel, és szemléletmódosulással. Hosszú volna leírni, hogy mit adott nekem Latin-Amerika. Nem is írnék erről, hiszen akinek fotnos látnia, az látja, mit tett három hét...
 Mostanában magányosan járom az éjszakákat, elgondolkozva. A cigi még midnig ég a kezemben, és Edinust még midnig mindennél jobban szeretem... A hegyeket bebarangolván, midnig valami új dologra jövök rá. Van, hogy ketten megyünk, métereken át szótlanul. Ezt hívják, szavak nélkül is beszédes helyzetnek. Amikor suttognak a fák, és zizeg az avar alattad. Midnenfelé csend, mégis zajos az erdő a maga módján. Az a fajta zaj vesz körl, ami inkább Mozart, mint Slipknot. Szóval megnyugtat.
 Az életem mindig ellentétekre épült, azt hiszem ez most is így van, csak a határok egyre homályosabbak, és könnyebb sokmindent összeegyeztetni. De tűz és víz, élhetnek boldogságban egymás mellett, ha közöttük uralkodik egy olya nerő, ami képes mindkét oldal nyughatatlanságát csillapítani...
 Megint elkezdtem rajzolni. Érdekesek mondjuk... még midnig nem sozkványosak, és rettenetesen bonyolultnak tűnik, pedig teljesen egyszerű. midnen vonal én vagyok, végre megint. Visszataláltam elveszett énemhez, aminek a furcsa gondoaltok mindennaposak voltak. Ahhoz az énemhez, amelyiknek a reggeli tea elfogyasztása közben a csenden jár az agya. Ahhoz az énemhez, aki ritkábban keresi a társaságot, ám mikor mennie kell, hát megy. Végre ismét energikus vagyok, önfeledt és mohó. Kapkodom az új ötleteket, a pillanat minden másodpercében... Azt hiszem, tudom kicsoda idézte ezt elő bennem, és hálás vagyok neki. Nélküle még midnig egy sötét erdőben bolyonganék, ahelyett, hogy a jól megszokott ösvényen haladnék, amit annyria szeretek.