Lillusta

Már leszállt az este a nagyvárosra. Sétáltam, céltalanul. Mentem a fejem után, és próbáltam kiszellőztetni magamat. Alig egy hete költöztem fel. Az emlékek még erősen a fejemben vannak. Az az egyszerű érzés, az nagyon hiányzik. Hogy megöleljem, vagy megcsókoljam őt. Az utolsó este, folyamatosan a fejemben jár, és nem hagy nyugodni. A hercegem. A legjobb élményem. A szerelmem.

 Miközben azon gondolkoztam, bárcsak az élet egyszerűbb lenne, és bárcsak megláthatnám őt, akár csak egy eprcre is, hirtelen furcsán éreztem magam. Mintha minden lelassult volna körülöttem... A zajok, és minden egyes hang megállt. Elhallgatott. Én is megálltam. Egy hang, mintha zt suttogná a szellővel, hogy itt van. Ő. Itt van, közel, és mégközelebb...

 A következő pillanat összemosódott. Nem tudtam, hogy káprázat amit látok, vagy valóban igaz. Azt hittem, azonnal földbe gyökerezik a lábam. Ott állt. Ott állt a járda szélén, egy fekete kocsi mellett. És mosolygott. Az a mosoly. Azok a nagy szemei, amivel levetkőzteti a nőt meztelenre. Az a sármos mosoly... Lehidaltam. S miután hirtelen körülöttem minden beindult, újra nüzsgött a város, újra mozgott minden, láthatatlanná akartam válni.

 Beugrottam egy bolt ajtajába gyorsan, hogy észre ne vegyen. Akkor realizáltam, hogy elgondolkodó sétám során, bekerültem a belvárosba. Ami azért volt nagyobb probléma, mert fogalmam sem volt, hogyan fogok hazajutni. Ennél azonban jobban izgatott, hogy hogy  viharba sodort ide a sors??

 Kikukucskáltam az ajtóból. A kocsi csipogott kettőt. ő megindult Felém. Legalábbis arra, amerre én voltam. mint egy kétségbeesett óvodás, aki rossz fát tett a tűzre, pánikoltam. Mi van, ha észrevesz? Én nem beszélhetek vele. Minden pillanatban ozgat. Az illata, a közelsége... Nem ugorhatok rá. Hiszen nős!... Vagyis, jegyben jár. Dehát, midnen tovatűnt! Gondolkozz! Hiszen, cska egy éjszaka volt!... Fáj, nagyon fáj... Dehát, msot mit tegyek?

 Megint kipillantottam az ajtó mögül. Vesztemre. Meglátott. hirtelen visszahúztama  fejem. A szívem hevesebben vert. Kapkodtam levegőért. Vajon mi lesz? idejön? ... vagy? Elmegy? tényleg látott??

 Miközben peregtek a gondolataim, még azt is elgondoltam, hogy azt mondom, várok valakire... hátha talán némi féltkenységet kicsikarok belőle... A következő pillanatban már előttem állt. Megszólított. Látszott a meglepetés az arcán. És az a mosoly. Istenem! Megint a számat harapdáltam. És a piros sálamat szorongattam. Akkora volt a kontraszt közöttünk. Én középosztálybéli munkáslány vagyok, faluról. Ő pedig milliomos.. ha nem milliárdos. Annyit azért nem tudok róla. Csak azt, hogy izgat. És hogy megcsalta velem a jegyesét. És hogy vele akarom leélni az életem... És hogy lehetetlenségeket gondolok.

 Annyira zavarban voltam, hogy hirtelen nem tudtam mit mondani, cska dadogtam. Istenem! szedd már össze magad! Kiátottam magamban. Zavartan ráztam a fejem, és a kezemet nyújtottam felé, üdvözlés képpen. megcsókolta. Micsoda úriember. Elolvadok... De nem! hát, nem olvadhatok el!... Mit képzelek? Erősnek kell lennem, mert... mert... mert erős nő vagyok.. nem láthatja rajtam, hogy elvarázsolt.

 Csöpögött a víz, s azuhanytálcán minden cseppje erősen koppant. Minden fehér. Tiszta, és új. itt zuhanyzok, egy tiszta, és új építésű bazi nagy zuhanyzóban. Minden egyes vízcseppnek örülök. Fáradtságom mosom le magamról, és egy újabb hibát. Bár édes tévedés volt, mégis megesett, és csakis a saját szívemet fájdítom. Kiléptem a zuhanyzóból. Meztelen testem minden porcikája libabőrös lett. Az egész fürdőszoba úszott a párában. Magam köré tekertem egy nagyon kicsi törölközőt. Egyet pedig a hajamra. A kis törölköző, éppenhogy eltakart.. Izgató mód felhevültem. a vízcseppek lassan peregtek le a combomon, végig a térdemen, majd enyhén kanyarodva a vádlimon, majd a sarkamon, s végül a földre érkeztek. Szemeim is csillgotak. Miután megtöröltem a hajamat, az nedvesen hullott alá. Úgy éreztem magam, mint egy bomba nő, aki most lép ki a playboy címlapjáról.

 Kitártam az ajtót, s kiléptem a zuahnyzóból. A fény mögöttem emgvilágította a körvonalamat. Mint egy angyal. Mondta Ő. Mosolya csillogott a félhomályban. Úgy éreztem magam, mint azon az éjszakán... Akkor, ott, a kastélyban. ő az én hercegem, kétség sem fér hozzá. És ez is csak egy éjszaka. A lehetőséget ki kell használnom.

 Odaléptem a franciaágy széléhez. Rátérdeltem az egyik lábammal, majd bal kezemet rátéve a mellkasára, végighúztam az ujjaimat, egészen a csípője alá. Tudtuk, hogy mit akarunk. Tudta, hogy mit akarok. Érezte, és én is éreztem, hogy engem akar. Kaján mosolyt vetettem rá, hátrahajtottam a fejem, emgráztam a hajam, majd rámásztam. Fölé hajoltam, s meg akartam csókolni. Ő lassan lehúzta rólam a miniatűr törölközőt. Félrehajította, mit sem törődve a következményekkel. Mégigsimította a combom, a fenekem, a hátam, s végül a tarkómnál fogva magához húzott. Hevesen és vadul csókolt meg. Nem tudott már várni. Nem akarta húzni a pillanatot. szeretkezni akart. Éjszakába nyúlóan. Én is csak ezt akartam. Lassan lehúztam róla az alsónadrágját. Közben mellkasától indulva, lefelé csókolgattam. Megnyaltam a köldökét, mire ő felszisszent. Magához rántott, letepert, s most ő került fölém. mutatóujját lassan végigvezette rajtam, a melleim között, a hasamon végig, majd a vénuszdombomon át, a combomon keresztül, a lábam végéig. Imádtam, minden egyes érintését, minden csókját... Lassú volt, kíméletes, és mégis heves, minden vérlemezkénk izzot az éjszakában. a hőfok megemelkedett, a pulzusom gyorsabban vert.

 Az útra, vigyél el, ha indulnál. Gondoltam magamban. Az éjszaka hosszúra nyúlt, s ő sem tudott várni. Akartuk egymást. Maegfordultunk. Én ásztam rá, s úgy doromboltam neki, akár egy macska. Hol heves voltam, gyors és vadmacska, hol lassú szirén ként furulyáztam neki. Úgy ültem meg, mint egy vadlovat. Máskor pedig, lágyan, és finoman bántam vele. Végig úgy éreztem magam, mint egy úrihölgy, akire úgy vigyáz, mint egy porcelán figurára. Az éj leple alatt, többször is egymáséi lettünk. az utolsó menet után, zsibbadtam, s szinte ájultam estem mellé a puha ágyba, a fehér párnák közé. A kovácsolt vas ágy széléig, éppen elért a kezem. Aztán kattant a bilincs... Az a mosoly. Ahogyan kezét végighúzta a karomon. Ahogyan emgcsókolta a számat, a nyakamat... Az az illat.

 Fergeteges éjszakánk volt. Valamikor hajnali 4kor, már teljesen kiemrülve feküdtem a mellkasán. Ő finoman símogatta a fejem. Hallgattam ahogyan szuszog, miközben levegőt vesz, s éreztem ahogyan dobog a szíve. Ennél szebb estét, el sme tudtam volna képzelni. a Villából a kilátás a fővárosra, pazar volt, és megismételhetetlen... az érzés, ahogyan mellette feküdtem, felért mindennel ezen a világon.

 Végeláthatatlan hosszú időt láttam magam előtt, ahogyan együtt vagyunk, s reggeltől estig szeretkezünk. Hol lágyan, hol vadul... Hol egymást ölelve, hol egsymást izgatva az eltaszítással. Mint a macska és az egér... vagy mégjobb, mint a kutya és a macska. Sosem lehet vége. Itt fogok feküdni vele örökre.

 Aztán hirtelen a való életben találtam magam. Vele szemben, az ajtóban. Mosolygott, köszönt, és azt kérdezte, mit csinálok. Bambultam. Köszöntem. Megráztam a fejem. Nem hittem el, hogy mindez csak egy gondolat volt.. Egy gondolat. Valótlan. fél perc múlva, a valóság még rémesebb lett. Megjelent mellette a jegyese, s bemutatkozott nekem. Köszönt. Zavarban voltam, szakadt ruhában. Fáradt voltam, és éhes.

 Zavartságom enyhítendőn, kiléptem az ajtóból. Midnenféle magyarázatot adhattam volna, hogy miért vagyok ott, az előkelő bolt ajtajában. Mondhattam volna, hogy vásárolgatok. Ehelyett szótlanul leléptem a lépcsőkről. Közel léptem hozzá, majd lehajtottam a fejem, halkan köszöntem, s elmentem. Úgy nézett utánam, mint egy szomorú kiskutya. Nagy szemei, elkerekedtek... és szája legörbült. A jegyese, mindezt észre sem vette... Csak rázta a fejét, és kérdezett valamit tőle. De ő nem hallotta. Csak azt látta, ahogyan eltűnök az ajészakában. Ahogyan a sötétség magába szippant. Én is szippantottam. Megálltam a sarkon, meggyújtottam egy szál cigaráttat. beleszívtam, s a füstöt kifújva úgy éreztem, vesztes vagyok. Mégis erősnek, és megingathatatlannak éreztem magam. A lámpafényben felszálló füst emlékeztetett. pillanatok villantak be az álomból, mely valóságnak tűnt.. egy pillanatra.

 felnéztem az égre. a város fényétől, egyetlen csillag sem látszott. Ilyen az én formám. Fognom kellene egy metrót, és elmenni haza... Még egy slukk.. még egy és még sok követte az első slukkot. aztán elfogyott. Lazán elpöcköltem a városra a csikket. Akkor már otthon voltam, s a saját erkélyemen álltam....

 Halleluja