Lillusta

 Üdv!

 Egy újabb szélcsendes nap, megfűszerezve némi borúval és esőcsöpögéssel. Bekényszeredek a monitor elé. Mint egy vadállat, úgy érzem magam. Gondolataim viszont, fáról fára, mondhatnám, részecskéről-részecskére, az összes helyen ott lehet. Gondolatban azt teszek, ami nekem jól esik. És legyen alapja, vagy ne, mégis ilyenkor születnek a legkedvesebb, elgerotikusabb, leggonoszabb... és sorolhatnám a legeket... írások.

Shoot me down

 A reggel úgy üvöltött rám, mint egy darab csend, a nagyvárosi zajban. Gondolataim elrévedni véltek egyetlen pillanatban, melyből pókhálóként ágaztak szana széjjel a történetek.
 Aztán, hirtelen, ott találtam magam a nagyváros közepén. Azt sem tudtam, merre megyek. Annyira elvéredtem a magányomban, hogy az sem tűnt fel, mikor betévedtem egy kis kocsmába. Hangulatos volt, és éppen eléggé zajos és sötét ahhoz, hogy el tudjak bújni egy sarokban.
 Nem sikerült. Mindenhol ültek. Elkeseredettségemet, egy pohár kellemes vörösborral akartam feldobni. Egri Bikavér legyen, hogy egy szál cigaretta mellett, elrévedhessek. Odaültem hát a pulthoz, az egyetlen helyre, ami maradt. Kicsit kétségbeesetten pakolásztam a sálamat, meg a kabátomat. Féltem, nem fogok elférni. Leesett először a kesztyűm, majd a sapkám, és csúszott a sálam is. Szerencsétlennek éreztem magam, és elesettnek. Utáltam. Mindent megfogtam, a pultra dobtam, nem törődve a szabályokkal. Rácsaptam a pultra, elhelyeztem magam a bárszéken, és kértem egy Egri Bikavért.
- Talpas pohárban mindenképpen, ha lehet!- Fontosnak éreztem ezt tudatni a pultos lánnyal. Adjuk meg a módját...
 Éppen nyúltam volna a cigarettámért, hogy kipakolom magam mellé, akár otthon... És nem volt meg. Nem volt a kabtászsebemben!... Pedig, biztosan tudtam, hogy oda tettem le. Kapkodtam, s felforgattam az összes cuccomat. A kezeimel erőteljesen túrtam a nagy, tél végi kupacot. Sehol semmi. Kétségbeesetten néztem jobbra-balra, mintha megoldást keresnék. Vagy a vigimet, miközben társalog valakivel... Isten tudja, talán csak csodára vártam.
- A tied? - szólalt meg a hang mögöttem.
- A mi... micsod...mi?- kapkodva fordultam meg. Lélegzetem azonnal megállt. Egy sármos mosoly, kezében a cigimmel... A székem alól állt éppen fel. Az a tökéletes fogsor.. Azok a sapka félhomályából felvillanó zöld szemek... Lázban égtem.
- Hát.. - hatásszünetet tartottam, pedig mondanom kellett volna magabiztosan a magamét. Nem ment!... ELsüppedtem a székben. Körülöttem zajolt a kocsma. Emberek beszélgettek, egy-egy kósza szó, néha megérintette a fülemet. A poharak zörögtek, korsók koccantak össze, nevetések csattantak a levegőben. És gitárszóló csendült fel a rádióból. Santana, lassú gitárja elringatott az éjszakában. És még mindig elrévedtem a srácban.
 Felém nyújtotta a dobozt. Én meg sem tudtam mozdulni. Végülis, valahogyan elvettem, és egy halvány köszönömöt, ki tudtam préselni magamból. Közben elmosolyodtam, és egyben el is pirultam. Éreztem, hogy égnek a füleim, és az arcom...
- Leülhetek melléd?- kérdezte határozottan.
 Nem feleltem, csak néztem rá. Mintha, a villám vágott volna belém. Azok a szemek... az a mosoly! Isteneeem! Szólalj már meg!... És csend. Ő meg várt, én meg csendben voltam. Majd, mint aki a valóságba esett vissza, a fellegek fölül, megszólaltam:
- Ülj, ülj le, persze, nyilván... ülj... le.
 Ő továbbra is mosolygott. Szerintem, viccesnek találta a szerencsétlenkedésemet. És annyira érthető is ez!... A földkerekségen nincsen még egy ilyen szerencsecsomag, mint most én!... Mintha életem első szeretkezése történne meg. Akkor is csendes voltam, hallgatag, és semmilyen. Csak... olyan fatörzs féle.
 Kért egy whyskit, jéggel. Sok jéggel. Amerikaias egy helyzet volt részéről. Ő volt a nagy, amerikai fehér ember, én meg a borozgató magyar lány, enyhe akcentussal...
 

 A város zajára keltem. Úgy riadtam fel, mint Doroti, mikor a boszorkát látja. Felültem azon nyomban, amint kinyitottam a szemem. Fehér falak... francia ágy... szaténlepedő! Hol vagyok?
 Belém vágott a felismerés, hogy ez nagyon nem az én szobám. Ezek a nagy ablakok, nem az enyémek. És ez a zaj, nem az én lakásomba árad fel... Jobbra balra nézelődtem, meztelen hátam kicsit didergett. Hűvös volt.
 Emlékképeim voltak. Egy csók. Aztán, ahogyan a tarkójánál magamhoz húzom, ahogyan keze lecsusszan a fenekemre, ahoygan amgához húz. Beletúrok a hajába. Érzem azt a finom illatot. Erotikusan, lassan, megnyalja a fülemet, és suttog is, de arra nem emlékszem, mit!... Aztán, már az ágyban vagyunk. Rajta semmi. Hű... Anyám!... Akkor rajtam? Ijedten néztem a takaró alá. Meztelen voltam. Anyaszült meztelen... Félve teintettem tőlem jobbra. Mert oké, hogy jó érzéseim vannak, de ki az a valaki mellettem? akinek az ágyában fekszem?...
 Már éjfél felé járt az óra. Úgy elrohant az idő, mintha egyetlen percben süllyedne el minden, és nem lenne közötte semmi, csak az üresség. Megrökönyödve ültem az erkélyen. A hamvadó cigerattám, teljesen leégett. Talán négy slukkot szívtam belőle. Néztem, ahogy messze zúgolodnak a város fényei. Gondolataimban elmerülve, csendesnek éreztem magam mögött mindent. A lakásban egyetlen kislámpa égett. A reggeli ébredés, megint újat hozott. Úgy siettem el abból a lakásból, mintha űzne valaki. Talán a félelem, és a kétségbeesés. A nagy rohanásban, a sálam, az ottmaradt. A zöld szemű srác mellett keltem. Boldognak kellett volna lennem... És mégis megijedtem. Nem sokmindenre emlékeztem akkor. Mostanra, szinte minden apró részlet felderengett az emlékezetemben. Az a csók, levett a lábamról. Ahogyan átkarolt, és magához húzott... azok a lágy pillanatok, mikor kezével végigsimította a hátam, a hasam, a combom... a csendben felszisszenő hangja, amint megcsókoltam a nyakát, és megérintettem a legérzékenyebb pontján... ahogyan kényeztettük egymást. Tökéletes volt...
 És mégis elmenekültem. Miért??? És a sálam is ott maradt.. talán sohasem látom többé... A miértekre nem volt válaszom. Egész nap ezekre kerestem a megoldást. És nem találtam. Voltak apró gondolataim. Elvétve, egy kósza pilanatban, ráfogtam szépen becsomagolt szavakra, de igazából nem találtam a megfelelő választ...
Valamiért, az a két szempár, az a mosoly, és azok a mozdulatok harcoltak a fejemben, és győzték le a hétköznapok gondjait, bajait, és a realitás talajáról, valahogyan a képzelet mezein, elkalandoztam. Megszólalt a csengő. Összerezzentem. Kipöcköltem a régen elégett csikket az erkélyen. Az órára pillantva, fél egyet láttam. Ki lehet az?
- Ezt, nálam hagytad!- mondta elhalkuló hangon. Az ajtóban állt. Zöld szemei villogtak rám. Kérdést kerestek azok is...
 Már tudtam, hogy nincs megállás! Egész nap rá vártam, rá gondoltam, és érezni akartam mégegyszer, és enm utoljára, amit tegnap este! Odaléptem hozzá, kihúztam a sálat a kezéből... A vágytól égve rámosolyogtam, nyakamba tettem a sálat. Jobb kezemet a tarkójára tettem, magamhoz húztam. Nem féltem, hogy visszautasít. Az sem érdekelt, hogy hogyan talált meg. Akartam. Minden porcikám akarta. Vadul megcsókoltam, mélyen és érzékien. Válaszra talált csókom. Csapódott az ajtó. Egymást szétszedve, ruháinkat eldobálva haladtunk a nappali felé. Rálöktem a kanapéra. mosolyától elolvadva másztam rá, mint vadmacska az áldozatára. Jobb kezemmet végigcsúsztattam  nyakától, meztelen felsőtestén végig, egészen az övéig. Kicsatoltam két mozdulatból, kigomboltam a nadrágjtá. A slicc is lecsusszant végül... átvéve az irányítást, megfordított. Most ő került főlém. Lerúgta a nadrágját, lehúzta rólam is. Lekerültek az alsók is, és megint meztelenek voltunk. ELvesztünk egymás csókjaiban. Felfaltam volna legszívesebben. Hol a nyamat harapdálta, hol egymás szájában evsztünk el mámorban úszva. Lágyan nyögdécselve jeleztem, hoyg végig imádom, amit csinál... Magamhoz húztam a hátánál fogva, nyakát lehajtottam, hogy éppen a fülébe tudtam súgni: "Akralak"... mire ő erotikusan az én fülembe súgta "kívánlak"...
 A reggeli kávét, másnap nem egyedül ittam meg, miközben a bugyimat halásztam le az éjjeli lámpáról...