Lillusta

 Eljött végre a szikrázó napsütés ideje. És lám, az balakomon a függöny be van tűrve. ülök és bámulok a monitorra. A monitorról a könyveimre, a könyveimrőől a körömlakkra, onnan az ásványvizes üvegre.. midnezen dolgok, egy asztalon vannak. Napi szükségletek, és elfelejtett vackok hevernek itt.
 Nemhogy a strandon lennék, mi!?... Állítom, hogy ott is csak néznék. a vízre, a lábamra. Tuti találnék egy leszedetlen szőrszálat, ami flusztrálna egész nap, közben a vízben helyes srácok helyett, régi, szottyadt öregembereket látnék úszkálni. egy mami-haj, éppen előttem úszna el, és rátapadna a lábamra. na, azt meg megfogni.. És tudod, nem is az undormány kapna el, ez nem is rinyálás. Örülök én a nyárnak. Csak ne kellene azon godnolkozni, hogy mikor hoygan mit tanuljak?!
 És akkor leülök ide, és csak nézek ki a fejemből. Nincsen mit tennem, van időm mindenre, és nincs mit tennem. Semmi gond, emrt ahogyan elszáll az este, kint vagyok, elmemben, és éetemben. De meg vfagyok lőve Tedi-mackó nélkül. És ez kicsit aggaszt. Abból a szempontból, hogy mi lesz akkor, mikor én a meló miatt majd elutazom... oké, nem filozofálok ilyeneken, csak gondotlam beleironizálom magam az éterbe. nincsen mit mesélnem.
 Az emberi bunkóságrólm, és annak határairól tudnék egy szuper glossza-szerű összeálíltást írni. Bár, ma nem érzem magam elég kegyetlennek idióták ellen... Ígyhát, megerősíthetem, hogy punnyadt krumpli lett belőlem, akit ha kiteszel a napra, nemcsak abrnul, de ráncosodik, és az összes víz kifolyik belőle.
 És oké! Hát, lássuk azokat a szabályokat, amik átlépése után, csúnya követezméynek történnek majd. TEgnap este rájöttem, kicsiny sétám során, hogy vad amazonnak születtem. Na, nem oylan Xénásan.kiabálós, lórapattanós érzésben. Nem!... sokkal inkább, az a 21. századi női harcos, aki az utcákat járva, csak meghúzódik, figyel, és elejti a leggyengébb vadat, de azt is csak akkor, ha rátámad!
 Jámbor vagyok én alapvetően, s hiába születtem "farkasnak" bárányként fogok meghalni. Addig is, míg ez el nem jön, kűzdök és hajtok, mint az állat.
 Nem tűröm, ha valaki belémköt. Olyankor olyan vagyok, mint egy büszke férfi... Orromat felhúzva, fejem felemelve, várok arra a bizonyos pillanatra, mikro lecsaphatok, és ellenségemet, totálisan a földbe tiporhatom. KEgyetlen vadászmodor. Dehát, ki mondta, hogy az élet egyszerű?! Inkább összetett, és nemhogy könnyű, de kegyetlen! Az alliterációt értelmetlen figyelembe venni, bár szép, de az ellentét hangsúlya leteper minden rmet és rímképletet, ezen két szó között!..
 Villog a szemem, és forognak a szemgolyóim az idegességtől. Nem jó szó! Nem vagyok ideges! Dühös, és sértett. Pedig, én emgadtam neki a végtisztességet három oylan modnattal, amitől besült. De viszket a tenyerem!... Sosem voltam verekedős! Általában a "pofázással" midnig elértem a bekussolást. Bosszú bosszút szül. Akkor ez nem bosszú, hanem revans lesz, sértettségemen, és jóhíremen!...
 Nem érdkeel ki fia vagy lánya, ez a senkiházi szerencsétlen!... Nem érdekel, kit szeret, kik az ellenségei, hány abrátja van, kinek fog hiányozni.. Szemberöhögve kköpöm majd le, miközben úgy orcán penderítem, hogy kiesik egy foga!

 Szép napot, az összes ellenségemnek!... remélem, soraim rájuktalálnak, és elhiszik majd, hogy a modnatok nem viccesek. És nem ironikusak. Nem is sztírikusak, nem is fellengőzsek. Véresen komolyak!

L.