Lillusta

 Üvöltéés kattan már reggel a füledbe, az utcán munkások sikítanak rövidszoknyás lányok után, Mr. Fontos telefonnal és hedszettel vonul végig a zebrán, egy fontosságot jelző aktatáskával a kezében. (még nem tudja, hogy a laptop kevesebb helyet foglal és praktikusabb...) Viszont ha jól belegondolok, a laptop adatai elveszhetnek, ímg egy papír értékálló... mindegy. A madarak elfelejteenek csivitelni, epdig már nyolc óra óta flyamatosan ragyog a nap. Te fordulsz egyet, a fal felé. És magadra húzod a takaródat. Egy idilli pillanatra vágysz... Vissza az álmodba. Oda, ahol senki sem mondja meg, hogy mi legyen.
 PErsze, a kotyogósban fől már a kávé, s neked ki kell menned, mert indul egy újabb nap. Pedig miylen szívesen aludnál még! Tulajdon képpen, nincs is más dolgod egész nap, cska hogy aludjál. Mert munka az nincsen. Pedig legszívesebben a rövidszoknyás nő után füttyögő munkások mellé is beállnál lapátolni. Nem lehet. Lány vagy.
 A kávéhoz nincsen kedved, és midnen diétás tanácsadót félredobva nekieesel a hűtőnek. Olyan farkas éhes vagy, mintha egy hete nem ettél volna. Vagy mintha az éjszaka, szerelmes üzelmek közepette bujálkodtál volna valkaivel a papalnod alatt. Azért felhúzod a szemöldököd, mert nem avgy biztos midnenben, egy pillantra megtorpansz a hűtő kipakolásában. Visszamész a szobába, felemeled a paplant. És ott van Ő. Az egyetlen hű társad. Az a mackó,a mit évekkel ezelőtt ajándékba kaptál.. na szép! Vele nem bujálkodtál. Viszont az orra megnyomta az oldalad. Már érzed.
 A reggeli után a nap tovább süt, és ez idegesít. A madarak még midnig csendesen gubbasztanak a póznán. LE sem szarják hogy lassan tél van, ki kellene hasnzálni az utolsó alkalmakat. Te viszont hálás vagy nekik, mert le tudnád lni őket ha rákezdenének.
 Elfüstöl az utolsó szál cigid a kezedben, az éelted epdig romokban, mégis kellemesen érzed magad, így a semmittevés közepén. Emlékek villognak a fejedben. Az is lefáraszt, így miután tálaltad az ebédet, ledőlhetsz az ágyra... egy mosollyal az arcodon, elkalandozhatsz csodás tájakra, férfiak karjába... és aztán felébredésnél realizálhatod... midnez hamis álomkép, emhetsz koncertezni egyedül. Azért Néha, kell lazítani. De hogy ennyit?...

 Nos...  Tegnap érdekes gondolatok hagyták el a fejem. Versbe öntöttem.

Nem tudom mennyi lesz,

nem tudom mit fogok cisnálni,

mást nem, akkor cska piálni,

aztán egy barátságos fánál:hányni.
Úgy magam alá estem mostanában.
ELhagyott a lelkem, romokban a testem,
káosz az éeltem, és akit ekdvelek,
messze szalad, távol tartja szavait.
Pedig az elején akarta. Ő akarta!!!

És most csak hagyja!...De miért?
Úgy elhúzza, hogy lassan felejtek,
elejtek midnent. Széttöröm az álmom,
és elhajtok mindent, mit vágyok...
Szerelem, átkozott gyötrelem!...
Most visszakapom, amit én tettem...

Már értem. Átérzem... Sosem felejtem!

Igen, kicsit melankólikus. Na és? Néha leehtek iylen is...